Keresés

Belépés

Hírlevél

Látogatók

Oldalainkat 217 vendég és 0 tag böngészi

Gidrán fajtatörténet

Származása, eredete

A fajtaalapító Gidran Senior arab telivér mént báró Fechtig vásárolta Egyiptomban 1916-ban. A kis sárga mén Bábolnán 6 törzsmént adott, amelyek közül Gidran II nevű fia került Mezőhegyesre, ahol vegyes: holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancaanyagot fedezett.

A kancák származás szerinti csoportosítását az 1840-es évek elején vezették be. Ekkor derült ki, hogy az V. számú, ún. "Sárgaménes" kancaállománya főként Gidran származású. A később klasszikussá vált mezőhegyesi vonaltenyésztés, melyben a fajta egyedei apai ágon egy-egy vonalalapító ménre vezethetők vissza, ez időtől kezdve lett tudatos gyakorlat.

Gidrán fajtáról tulajdonképpen a múlt század közepe óta beszélhetünk, miután az osztrák Kriegsministerium a gidrán állományt 1885-ben hivatalosan is önálló fajtának minősítette.

Az eredeti gidrán állomány 15 ősanyára vezethető vissza, melyekből az idők során több család is kihalt.

A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítmény-értékének javítása érdekében előszeretettel alkalmaztak angol telivér méneket, melyek ivadékai közül a kancákat egy-két generáció után fajtatiszta gidrán ménnel visszakeresztezték. A telivér apaságú (F1) méneket egészen kivételes eseteket leszámítva a tenyésztésből kizárták.

A ménes állománya 1849. és 1920. között 100 körüli törzskancával stabilizálódott. Ez a létszám lehetővé tett a fajta fedezőmén- és kancautánpótlás-igényének biztosítását, kellő genetikai divergenciát biztosított, és megfelelő szelekcióra is lehetőséget adott.

1920. március 20-án, a román megszállást követően, az akkor leltár szerinti 98 gidrán kancából a román királyi csapatok 74 kancát hadizsákmányként magukkal vittek. 11 kanca a harcok során elkallódott, mindössze 13 egyed maradt meg. Ebből az igen súlyosan megfogyatkozott állományból 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re fejleszteni, mikor is a II. világháború következtében beállott veszteségek miatt 1948-ban 28 kanca érkezett vissza a németországi Bergstettenből.

A két világháború közötti időszakban az állomány konszolidálására a korábbi ellentmondásos tapasztalatok miatt csak kisebb mértékben használtak telivér méneket, hanem kisbéri-félvér (Maxim V, Kozma III) és arab (Mersuch III, Siglavy VI, Gazal III) ménekkel próbálkoztak igen jó eredménnyel. Ez idő tájt konszolidálódott a fajta anglo-arab jellege, eltűntek a használatbeli problémák, s minden tekintetben egy igen kiváló, értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt.

A II. világháború után 1957-ig az erősen megfogyatkozott állomány fejlesztése, a meglévő vonalak megőrzése került a középpontba. 1957-ben politikai döntés alapján a teljes gidrán populációt Mezőhegyesről a Dalmandi Állami Gazdaságba helyezték át. A hatvanas-hetvenes évek lótenyésztés-irányítási koncepciója a hagyományos fajták állományának erőteljes visszaszorítása és ezen fajták törzskancáinak nyugati fajtákkal végzett átkeresztezése volt. Ez oly mértékben "sikerült", hogy 1975-re a teljes gidrán állomány mindössze 3 fajtatiszta ménből és 16 törzskancából állott.

1975-ben az Országos Állattenyésztési Felügyelőség az Állattenyésztési Kutatóintézet közreműködésével népies állományból 21 gidrán származású kancát és Bulgáriából 2 mént vásárolt, és Borodpusztán új törzstenyészetet alapított. A borodpusztai tenyészet több gazdaváltás után a Pannon Agrártudományi Egyetemhez, és 1996-ban az ebből önálló intézménnyé alakult Pannon Lovasakadémiához került a Szántód melletti Marócpusztára, mint génrezerv tenyészet. Időközben 1988-ban már ugyancsak idekerült a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát megszüntetett sütvényi ménesének kancaállománya is.

A román hadsereg által elzsákmányolt állományból a Radautzi Ménes 55 kancát vett tenyésztésbe, melyeket azóta is fajtatisztán tenyészt tovább a román Lótenyésztési Igazgatóság irányításával. A korábban hetvenes létszámú ménes állományán 1989-ben igen nagy mértékű állománycsökkentést hajtottak végre, minek következtében az állomány nagyobbik fele a tenyésztés számára elveszett.

1989-től kezdődően a fajta fenntartásával, nemesítésével kapcsolatos feladatok a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület keretében zajlanak.

 

Fenotípusa

Külleme

Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú, esetenként kis fokban burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú, kifejezett baltavágással, a méneknél általában jól ívelt. Az alacsonyan illesztett, izomszegény nyak a kancáknál is tenyésztésből kizáró tényező. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló, elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú, elég nagy számban vannak hosszabb törzsű egyedek. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.

Az anglo-arab hatás ellenére jelenlegi állományunk feltűnően erős csontozatú. Az erőteljes szervezet kifejezésre jut a tömegességben is. Ennek oka, hogy az utóbbi 20 évben alkalmazott mének esetében a nagy rámának kitüntetett szerepe volt (Gidran IV, VIII, X, XI). A jövőben célkitűzés a testtömeg megőrzése mellett a nemesség, az elegancia fokozása. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.

 

Méretei

  Mének Kancák
Marmagasság bot 160-168 cm 155-167 cm
Marmagasság szalag 173-180 cm 165-177 cm
Övméret 188-200 cm 85-198 cm
Szárkörméret 21-23 cm 20-22 cm



Színe

Kizárólag sárga, több-kevesebb jeggyel.

 

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága

Többhasznú melegvérű fajta. Hátas és fogatlónak egyaránt megfelelő. A hazai lovassportban számarányánál nagyobb hányadban találunk eredményes egyedeket.

A díjugratásban Medve, Gidran XI, Agresszor, a militaryban Ibolya nemzetközi szinten is megállta a helyét. Kis létszámú állománya folytán szelekciós lehetősége viszonylag korlátozott. Mint őshonos génrezerv fajta, a magyar állattenyésztésben kultúrtörténeti és genetikai értéket is képvisel. Egyes kancacsaládjai 20-25 generációs tenyésztési múlttal is rendelkeznek.

 

Elterjedtsége, állománynagysága

1992.-től a fajta fenntartója és nemesítője a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület. A gidrán-tenyésztők ezen egyesület keretén belül külön tenyésztési szabályzat alapján végzik a fajtafenntartó tevékenységüket. Az Egyesület nyilvántartásai szerint 1996-ban 21 tulajdonos kezén 102 kanca állt tenyésztésben. Az 1998-as fedeztetési idényre 160 kancát párosítottak. Az állomány 42 %-a 8 eredeti mezőhegyesi kancacsaládra vezethető vissza. Ebből kettő csak egy-egy kancával képviselteti magát, egy család eredete bizonytalan. A többi kanca gidrán származású, de népies eredetű.

Az apaállatok darab- és vérvonalszáma a fajta továbbvitele szempontjából elegendő. Szükséges a populáció genetikai variabilitásának megőrzése mellett a küllemi és belső értékmérő tulajdonságok megőrzése és javítása oly módon, hogy a jelenlegi ménvonalak és kancacsaládok közül egyik se jusson kizárólagos helyzetbe.

Minden félvér jellegű fajta igényli rendszeres időközönként a kiinduló fajtákkal végzett cseppvér-keresztezést. Ezt az Egyesület tenyésztési programja szerint kizárólag arab és angol telivér mének alkalmazásával, a klasszikus tenyésztési elvek alapján kívánjuk megvalósítani.

Magyarországon kívül csak Románia és talán Bulgária rendelkezik még kisebb populációval, ezért fajtatisztán való fenntartása a Világörökség szempontjából is jelentős.